E kies hazában két dologról szinte minden férfiember valamilyen okból azt képzeli, hogy ért hozzá; a fociról és a főzésről. Némelyik ezt hiszi a Nőkről is. Namost itt fociról biztos nem lesz szó. Itt kérem főzés lesz, az életnek az ő élvezete és az ezzel kapcsolatos gondolatok megosztása. Persze, hogy én is azt hiszem...

2010. február 8., hétfő

Paccheri - Pasta La Vista I.


Anyám azt mondta, van egy kis maradék darált húsa, talán megfuttatta egy kis dinsztelt hagymán, kiveszi a jegesből. Persze, csinálok belőle valamit. Spájz, szemmagasságban tészták, pont előttem, sárga, colos (col-zoll, a hüvelyk hosszúság mértékegységének német elnevezése, 1˝(zoll)= 2,54 cm) átmérőjű bergmann-cső darabok a zacskóban, ja, Pakkeri (Paccheri).
Ez jó lesz. Az olasz csizmán boka magasságban, ahol kezdődik a lábszárvédő, no ott van Campania tartomány (vigyázzunk, ilyen helyek vannak ottan, hogy Nápoly meg Sorrento, de ennek kapcsán még beszélünk...), ahol ez őnekik a hagyományos rövid tésztaféléjük. Meg az ínyencek egyik kedvenc tésztaformája. Egyrészt vizuálisan izgalmas, másrészt rusztikus felületén jobban tapad a szósz vagy mártás, méretének köszönhetően jól tölthető, viszont főzésénél figyelj oda, mert nagyobb falvastagságának köszönhetően a főzési ideje hosszabb az átlagosnál, 15 perc, forrás után ugye. Ekkor éri el az ideális „al dente” (haraphatóra, roppanósra, nem szarrá főzve) állapotot. Szóval klassz ez, praktikus, jó lesz.
Ha már tésztaforma, akkor a cső alakú tészták közül a teljesség igénye nélkül, abc sorrendben: Bucatini, Calamarata, Calamaretti, Cannelloni, Cavatappi, Cellentani, Chifferi, Elbow macaroni, Elicoidali, Fagioloni, Garganelli, Gomiti, Macaroni, Maccheroni, Maccheroncelli, Maltagliati, Manicotti, Mezzani, Mezze Penne, Mezzi Bombardoni, Mezzi Paccheri, Mostaccioli, Paccheri, Pasta al ceppo, Penne rigate, Penne Zita, Pennette, Pennoni, Perciatelli, Rigatoni, Incannulate, Trenne, Trennette, Tortiglion, Tuffoli, Ziti, Zitoni. Meglennénk ezekkel a tésztákkal egy darabig és akkor ez csak egy forma…
Nézem a darált húst mennyi, fél kiló körül és sertés. Bőven elég két főre. Tölteni fogom a tésztát, ez a húsmennyiség kb. 8-12 darabra elég. Fel tettem a tűzre közepes fazéknyi vizet kevés sóval forrni. Egy kisebb hagymát azért a biztonság kedvéért apróra vágtam, kevés olíván aranybarnára fonnyasztottam, ráöntöttem a húst, elkeverés.
Adtam még hozzá két gerezd zúzott fokhagymát, egy kis doboz paradicsom pürét, 3-4 tekerésnyi frissen őrölt borsot, sót és két 20 cm hosszú rozmaring ág leveleit összevágva, elkeverés.
Jöhet rá folyamatosan utántöltve 2-3 dl száraz vörösbor, had rotyogjon, még megfő a tészta. Érdemes bővebb szafttal készíteni, lásd később miért. Akkor vagy jó, ha közel egyszerre készül el a tésztával. El is készült, leszûröm, kicsit hagyom hûlni mindkettőt. Ha a tésztát kisebb égési sérülések nélkül meg tudod fogni, elkezdheted tölteni (teáskanállal ideális).
Én is ezt tenném, ha tudnám, hogy mi a fenébe tegyem. Megvan, egy kis méretű szétnyitható tortaforma. Érdemes olyan edényt választani, aminek a pereme kb. 2 cm-rel magasabb az állított tésztánál (ebben az esetben) és szép szorosan egymás mellé tudod rakni őket. Ez nem volt annyival magasabb, így töltés után óvatosan egymásra borogattam őket, a szükség nagy úr, nem finnyáskodunk. A töltésnél figyeltem arra, hogy a szaft és kevés hús is megmaradjon, ebből készül a mártásunk ami garantálja, hogy nem lesz száraz az ételünk.
Felhevítem ismét a maradékot, mikor rotyog felöntöm 2 dl tejszínnel (a síma habtejszín a legjobb, felejtsd el a főzőtejszíneket), utánsózom, kevés bors és állandóan keverve kicsit besûrítem.
Aztán leöntöm vele a töltött tésztát és a hûtőben talált 15 dkg goudát jó kedvvel ráreszelem. Sütő előmelegítve 200°C-on, rápirít, tálal, megesz, kortybor, bealszik. Egészségedre!

4 megjegyzés:

  1. Nem csalódtam! Ismét korog...:) Várom a továbbiakat, szerintem én megtanulok főzni tőled. Mit szósz? :)

    VálaszTörlés
  2. Istenien hangzik,mennyei a látvány, ennél már csak az íze lehetett jobb! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. jólesz, jólesz... lopjuk, lopom...

    VálaszTörlés
  4. Jajj ez annyira jó és olyan egyszerűnek hangzik!
    Várom az újabb recepteket, főleg kevés szénhidrátos kaja gondom van (mitfőzzekvacsorára). Neeem nem én fogyózom, csak a párom próbál odafigyelni, hogy ne legyen tokás! :)
    Ja amúgy GUUUUSZTAAAAAA!

    VálaszTörlés